2016. augusztus 27., szombat

Kedvenc nasijaim

Mondtam, hogy nem bírok tízórai és/vagy uzsonna nélkül meglenni (és édesség nélkül se, de erről majd máskor), így ki kellett találnom alternatívákat. Van, ami nem is annyira a kalória számában számít, hanem hogy nem tartalmaz hozzáadott cukrot, ásványi anyagokban és rostokban gazdagabb.

Az első nagy kedvenc az a házi készítésű diákcsemege. vagyis olajos magvak és aszalt gyümölcsök elegye. Ez azért jó, mert rágcsálós, el lehet vinni munkába, nincs szaga, nem majszol és változatos.
Szokott lenni benne sózatlan földimogyoró, mazsola (mert ezek olcsók), aszalt szilva pár szem, aszalt sárgabarack, kevés kesudió, vagy mandula, dió (a dió ingyen van anyáék kertjéből :P ), aszalt vörösáfonya.

A másik a szimpla gyümölcs, banán, alma, barack, szőlő, dinnye, ami épp van, ez is dobozban vagy zacskóban vihető.

Mostanában csináltam pár energia golyót, ami annyit tesz, hogy összedarálok aszalt gyümölcsöt, meg magvakat (most aszalt sárgabarack 60g, kesudió 15g, mandula 20g arányban volt). Ez is millióképpen variálható, bár igazándiból maradhatunk a diákcsemegénél is.


A sós nassolnivalókkal szoktam inkább gondban lenni. Volt, hogy sajtot hoztam, volt, hogy sós mogyorót, tudom, hogy zsíros, de jó sós, és még mindig jobb tán , mint a chips, vagy ha benyomok egy pizzás táskát :)

Ami még bevált az a mártogatósok zöldséggel. Lehet hummuszt venni (vagy készteni), most az alábbi sült cukkini mártogatós a kedvencem:

Sült cukkinis mártogató
1 nagy cukkininek levágjuk a szára végét, és sütőpapíron nagy hőfokon egészben megsütjük, amíg barnul a héja. Ha kihűlt, kikaparjuk a belsejét (magok is jöhetnek), és szűrőben lecsöpögtetjük, különben elvizesíti a krémünket. Ezután turmixgépben öszetrumixoljuk 1,5 ek. tahinivel, só, borssal, 1 fél fej fokhagymával (én véletlen kihagytam, így is finom), kevés citromlével. A legfinomabb piros paprikával, de répával, sajttal, uborkával, zellerszárral is jó.


A tahini gyakorlatilag szezámmagvaj, mint a mogyoróvaj, és ugyanúgy is készül. Jó erős robotgépben elkezdjük a megpirított szezámmagot darálni, és addig daráljuk, amíg kiereszti az olajat. Ez kb. 3-4 perc. Arra kell ügyelni, hogy ne pirítsul túl a magokat, mert keserű lesz! Nekem mindig gondot okozott a beszerzése, és hát drága is, de most már tudok magamnak készíteni a robotgépemmel :)

Jó kísérletezést!

2016. augusztus 24., szerda

Morning kickstarters! 2.

Instagramra sok képet töltöttem fel a reggelieimről, mert nyár lévén rengeteg a gyümölcs, és sokszor gyümölcsöt reggeliztem. Szépek, színesek, érdemes őket fotózni. Így ide is felteszek pár képet :)

Ilyen óriási áfonyám volt :) a salátában mézdinnye, alma és áfonya

Sárgadinnye, tökmag, aszalt vörösáfonya (itt még volt joghurt hozzá)

Mézdinnye, áfonya, aszalt vörösáfonya, lenmag

Sárgadinnye, áfonya, aszalt vörös áfonya. Hát nem szép?! :)

Mangó, málna, tökmag, chiamag, narancslével meglocsolva

Mézdinnye, szőlő, banán, lenmag, aszalt vörösáfonya. Őszülünk.


 A dinnye szinte mindig adott, mert pont akkorákat vettem, hogy egy reggelire elég, nem tudom mi lesz majd télen :S.Mint látható, már a joghurtot is elhagytam a gyümölcssalátákból, de hazudnék ha azt mondanám, hogy 2-2,5 óránál többet bírok ki gyümölcs reggelivel korgás nélkül :). Szóval rászoktam intuitíve a napi 5 étkezésre, mert muszáj 10-11 óraiznom. Hogy miket eszek ilyenkor az a következő poszt témája :).

2016. augusztus 23., kedd

Back on track!

Vége a nyári lazulásnak, a szünet utáni legkipihentebb állapotomban vagyok (jesszus, ha ez a legjobb formám.. :D).
Szóval ideje blogolni. Ugyanis büszke vagyok magamra olyan szempontból, hogy nem csaltam túl sokat étkezésileg a nyáron, és a tavalyihoz képest sokkal-sokkal többet mozogtam.
Instagramon egy csomó képet felraktam, gondoltam ideje megírni a cikkeket, illetve csak úgy összegezni ide is a lényeget.
Előtte azonban gondoltam összegzem, hogy mik is történtek a nyáron.
Egyrészt visszaerősítettem a diétámat, amit januárban kitaláltam, és leírtam ide (kb. március óta nem fogytam egy dekát se, mert ellazultam :P). A kalória szegény innivaló volt kb. meg a jógázás ami megmaradt végig, bár a jóga is néha 1-1 hétre elmaradt.
Inni viszont csak teát, és vizet, vagy nyári nagy kedvencemet a citromos vizet ittam/iszom. Mindenki azt hitte, hogy bősz lúgosításban vagyok, közben csak a szomjamat oltotta remekül a citromos víz :).
Szóval június végén összeszedtem magamat, meg páromat, akinek izmosításra van szüksége, főleg hátizmokat a gerinc probléma miatt, hogy akkor edzzünk. Alapvetően a magam korlátainak átlépése érdekelt. Megragadott az a gondolat, hogy lássuk mit lehet kihozni ebből a testből, amim van, hogy nem szeretnék úgy élni, hogy fogalmam sincs, hogy mire vagyok igazándiból képes.
Na, mi ment nekem mindig is borzasztóan? A futás. Asztmás is voltam, allergiás is vagyok, meg nyár… De akkor is elmentem, vettem egy közepes árkategóriájú futócipőt (New Balance 590, rövid- és középtávra) és kitűztem, hogy minden vasárnap este futok. Az első alkalommal majd belepusztultam, még másnap reggel is éreztem a légcsövemben. A második alkalommal már jól bemelegítettem, megtaláltam a töltést is (Szeged), ahol kitűnően, viszonylag ember mentesen lehet futni :). Még mindig csak 1,3 km gyorsgyaloglás és 1,2 km futás egybe a teljesítményem, de eljutottam oda, hogy a futás valamiért csak egy jó dolog, jól érzem magam utána :). (plusz a cipőm olyan isteni, mintha felhőkön lépkednék, most már értem, hogy az emberek miért szeretik a futócipőket)
ez a kis drágám :)

A másik mumus a hasam, így sok utána olvasás után összeállítottam egy 40 perces programot, ami úgy megizzaszt mint a ló, de működik :). Megy a jóga is, illetve néha súlyzózok karra. Párom jár heti kétszer kondizni, be kéne csatlakoznom majd egy fenék-láb programmal, de arra még nem szántam rá magam, az a következő lépés :).
Voltunk egy hetet Mátrában nyaralni, minden nap gyalogoltunk sokat, nem estünk ki a rendszerből :).
Nem tudom mennyit fogytam így kb. 2 hónap alatt, még mindig nincs mérlegem, de rám jött egy régebbi farmerom, jó jel :).

Az étrendet pedig a következő posztok fogják illusztrálni :). Stay healthy, stay active, stay tuned! :)

2016. május 14., szombat

Egy esős nap margójára

Ez a májusi hétvége véletlenül sem úgy indul, mint egy kellemes májusi hétvége. Habár mi piaccal kezdtünk, ami viszonylag jó hangulatot teremtett, mégis ez az egész napos lotyogás, kiakasztó egy idő után. Kivételesen ahhoz a fegyverhez nyúltam, hogy süssünk valami sütit, mert más nem segít.
Valami almásat akartam, mert sok almám van éppen, és rá is akadtam a GoodFood 2012/júliusi számában erre a kis fincsiségre. A fehér lisztet lecseréltem némi rostdúsabb megoldásra, így még megnyugtatóbb beleharapni a kész sütibe :). Tojás és tej mentes, így teljesen vega étrend kompatibilis édesség.

Almás-répás-mazsolás süti

Összekeverünk 5 ek. növényi olajat, 140 g barna cukrot, és 4 ek. narancslevet. Szerintem almalé is jó, én most egy folyósabb lekvárt használtam, mert nem volt narancsom, így is tökéletes lett. A recept szerint 225g lisztet használunk, én 100g zablisztet, 100g teljes kiőrlésű tönkölylisztet és 25 g kukoricalisztet kevertem össze, 1 ½ tk. sütőporral, ½ tk. sóval, 1 tk. őrölt fahéjjal, majd a kétféle keveréket egybedolgoztam. Hozzáadunk még 140 g reszelt répát, egy közepes almát szintén lereszelve, 50 g tökmagot, és 80 g mazsolát. Egy kisebb tepsiben 160-180°C-on 45-60 percig sütjük, tűpróbáig.




Rácson hagyjuk kihűlni, de már langyosan majszolhatjuk is. Szaftos, rostdús, nem túl édes és rettentő gyorsan összeüthető sütemény ez, pont ilyen borús napokra való. Meleg teával az igazi.Jó étvágyat! :)

2016. május 11., szerda

Eszter egészségtára 4.

Vannak elmaradásaim a rovattal kapcsolatban, véletlenül sem arról van szó, hogy Eszter tétlenkedne hétvégente :). Igazán nyughatatlan tálentum a diétás finomságok terén, szerencsére velem is megosztja tapasztalatait. :)
Családi nagy kedvenc a palacsinta. Régebben anya képes volt 3 liternyi palacsinta tésztát bekeverni, sütöttem vagy 2 órán keresztül, és estére semmi nem maradt belőle :). Anya palacsinta tésztája egyébként utánozhatatlan, hiába csinálom ugyanúgy, sose lesz olyan íze.
Ezért Eszter bölcsen  teljesen másképp alkotta meg a maga palacsinta verzióját, mindannyiunk örömére :)

Zablisztes-lenmagpelyhes reform palacsinta

  1. Hozzávalók:
a.    250 g zabliszt
b.    2 ek lenmagpehely
c.     4 tojás
d.    ¾ liter tej
e.    2 cs. Vaníliás cukor
f.     3 ek nádcukor
g.    1 cs. Só
h.    Töltelékhez: 1 banán és 1 kiskanál nutella
                Elkészítés:
 .             Üssük a tojásokat egy nagy keverőtálba, adjuk hozzá a sót, a cukrot és a vaníliáscukrot. Habverővel keverjük össze úgy, hogy homogén legyen, nem kell habosnak lennie.
a.            Adjuk hozzá a tejet, kicsit keverjük össze a habverővel, majd adjuk szépen lassan hozzá a lisztet és habverővel keverjük ki a tésztát simára és homogénre.
b.            Pihentessük a tésztát 1-1,5 óráig. Ellenőrizzük a tésztát és ha nagyon sűrű, adjunk hozzá egy kis szénsavas ásványvizet. Akkor jó a tészta, ha krémes állagú, de nem vízszerű - ezt nehéz megmondani, de ha nagyon sűrű túl vastag lesz, ha nagyon híg, akkor meg szétesik sütés közben a tészta. Ez menet közben is kiderül, próbálgassuk sütéskor, mikor a legjobb a tészta állaga.
c.            Melegítsük elő a palacsintasütő formát és kis olajon mindkét oldalán süssük meg a palacsintákat.
d.            Töltelék: egy kanál nutellát kenjünk el egy csíkban a szétterített palacsinta közepén, majd a tetején oszlassuk el az összetört banánt. Hajtogassuk fel a palacsintát. És voilá… Nyamnyam.

e.            Tipp: a tej mennyiséget lehet felezni vagy teljesen zabtejjel/szójatejjel/kókusztejjel, stb helyettesíteni, így a laktóztól és a kalóriáktól is szabadulhatunk egyszerre. A tészta állaga ebben az esetben megváltozik, sokkal vízszerűbb lesz - ügyeljünk arra, hogy ne higítsuk túl. Ezek a palacsinták általában emiatt vastagabbra, merevebbre sikerülnek.


Photo by Eszter

2016. május 2., hétfő

Svéd csoda”kenyér”

Hát kérem ez a recept szemezett velem egy ideje, és ahogy elkészítettem, szerelem volt rögtön :). Eddig ez a kedvenc kenyér félém, amivel azt a megnyugtató érzést érem el, hogy egyrészt semmilyen adalék anyagot nem viszek be feleslegesen a szervezetembe, másrészt fölösleges kalóriákat sem. Mivel tele van rostanyaggal, jól el is telít, egy ilyen adag, ha jól záródó dobozban tartom, elég 1 hétre.
Sós ropogtatni valónak is megteszi zöldségkrémmel akár, vagy magában. A magok tetszés szerint variálhatók, én csináltam már fekete szezámmaggal, de érdekes lehet mákkal, vagy kendermaggal is.

Knäckebrot

250 g teljes kiőrlésű lisztet összekeverek 250 gramm zabpehellyel, 120 g szezámmaggal, 50 g napraforgómaggal, 25 g tökmaggal, 20 g lenmaggal és 2 tk. sóval. Ehhez hozzáadok 6 ek. zsiradékot. Lehet napraforgó olaj, olívaolaj, én kókuszzsírral szoktam. Ehhez elkezdjük adagolni a vizet, a recept 375 mL-t ír, én azért óvatosan adagolgatom addig, amíg éppen gyúrható, nem ragacsos tésztát kapok, ez sose volt még 375 mL, valamivel kevesebb. Két részre osztjuk a bucit, kinyújtjuk, kb. 1 centi vastagra, és 250°C-on 15-20 perc alatt addig sütjük, hogy a széle kicsit megbarnuljon. Érdemes még nyersen bevágdosni téglalapokra, mert kisülve nehéz törni!



Nagyon ízletes, egészséges, a kalóriatartalma nem a legalacsonyabb, de mint mondtam nem is kell belőle sokat enni. Pikk-pakk készen van, így ha elfelejtettünk kenyeret venni, arra az esetre is megmenthet minket. Jó étvágyat! :)


2016. április 5., kedd

Ami a hűtő alján maradt - maradéksüti: céklás-cukkinis egészségpite
Eszter egészségtára 3.

Mint látható a családunk erőteljesen édesszájú, de nem csak ezért jelentkezik Eszter egy újabb sütivel.
Szerintem sokunknak ismerős (főleg nőknél, de azért pasiknál sem ismeretlen a dolog), hogy munka után hazaesve csak valami rágcsálni valóra vágyunk. Sokszor édesre, hogy pótolja a kitikkadt agyunk cukor háztartását. Ilyenkor lehet a legnagyobb rohamfalásokat elkövetni, aminek káros hatásait mellőzendő, érdemes ilyesmi sütit sütni, ami egy jó darabig megoldja a nasi égető kérdését :)
Az előző kukoricalisztes pitét kipróbáltam, nekem nagyon ízlett, ez is biztos isteni! :)

Hozzávalók:
  • 3 közepes tojás
  • 3 ek. nádcukor
  • 3 cs. vaníliás cukor
  • 100 g vaj
  • 100 g fehérliszt, 150 g zabliszt, 50 g kukoricaliszt
  • 1 cs. sütőpor
  • kb. 1 dl tej
  • 100 g étcsokoládé feldarabolva apró darabokra
  • 2 nagy cékla lereszelve
  • 1 kis cukkini lereszelve

Elkészítés:

  1. Elkészítjük a kevert tészta alapot: habosra felverjük a feltört tojásokat a vaníliáscukorral és a nádcukorral. Majd hozzáadjuk az mikróban enyhén megolvasztott vajat. Ezt is habosra keverjük habverővel. Ezt követően még szárazon hozzáadjuk a kimért lisztekhez a sütőport és összekeverjük. Majd a liszt mixet szépen lassan hozzáadjuk a tojásos masszához. Ha sűrűsödik, adjuk hozzá a tejet is. Annyit adjunk hozzá, hogy krémes állagú maradjon a süti tésztánk!
  2. A lereszelt cukkinit és a céklákat a csokireszelékkel összekeverjük, majd kanállal szépen lassan hozzáadagoljuk és kézzel elkeverjük a masszával.
  3. A kapott eredmény: rózsaszín massza :) Ezt beleöntjük sütőpapírral kibélelt tepsibe és egyenletesen eloszlatjuk.
  4. Előmelegített sütőben 185 fokon (légkeveréses) kb fél óra alatt megsütjük.
  5. Bon appetit!
a bizarr massza :) photo by Eszter

a kész guszta süti :) photo by Eszter